Híreink. eseményeink

Októberi változások és fejlesztések

No comments

Ha minden jól megy…

Amilyen téli szezon ránk vár most… Ennyi nyitott kérdést és ismeretlent egy egyenletben még iskolás korunkban sem láttunk!

És „ránk” alatt természetesen nem csak szerény kicsiny stúdiónkat értem!

Mindezek fényében mi is igyekszünk legalább a stúdió energia hatékonyságán javítani, illetve alternatív fűtési megoldásokat keresni.
Ha ezek sikeresek lesznek, az alább vázolt óradíj változtatásnál többet nem terhelnénk rátok. Ellenkező esetben pedig (illetve további, infarktust hozó kormánybejelentések esetén)… hát fájdalom, de kénytelen lesz a világ egy stúdióval kevesebbel beérni a jövőben… 🙂

Mindezek mellet, azért lesznek majd jó híreink is. Fejlesztésben, bővítésben is szervezkedünk, de részletek majd csak később, most még a tervezési folyamatnál tartunk (talán a következő podcast epizódban már csepegtethetek némi infó morzsát….).

Következzen tehát az elkerülhetetlen, új áraink 2022 Októberétől (természetesen a jelenlegi foglalásokat és bérletek ez nem érinti):
(30 napnál későbbi időpontra továbbra is a teljes foglalási díj teljesítése után tudtok majd foglalni)

Magánszemélyekre vonatkozó áraink:

  • Óradíjunk 8 fő alatti bérlés esetén: 6.900.- (10 fő-ig: +1500.-)
  • Kiegészítő díjaink és eszköz bérlési áraink ez esetben változatlanok maradnak:
    Kiemelt asszisztencia: első órában 2.000.-, utána óránként 1.000.-

Eddigi bérlet konstrukciónk helyett egy egységesített 10 alkalmas lehetőséget vezetünk be:

10 alkalmas bérlet, 8 fő alatti foglalásokra: 62.100.- (10% kedvezmény)

 

Vállalkozásokra vonatkozó áraink (adószámmal kért számla esetén): 

  • Óradíjunk 8 fő alatti bérlés esetén: 8.900.- (10 fő-ig: +2000.-)
  • Kiemelt asszisztencia: első órában 4.000.-, utána óránként 2.500.-
  • Eszközbérlési áraink cégek részére hamarosan frissülnek

Vállakozásoknak bérlet helyett, nagyobb projektek, hosszabb együttműködések esetén egyedi kedvezmények: kérj ajánlatot!

studio69Októberi változások és fejlesztések

Vélemény, hozzászólás?